Hogyan szabadulj meg az aknés hegektől?

Legyen szó akár a kamaszkori pattanások kinyomkodott nyomairól, vagy az erősen gyulladt aknék után maradt hegekről, mindenképpen szeretnénk minél előbb megszabadulni tőlük. Mai cikkünkben összegyűjtöttük neked hogyan kezelheted az aknés hegeket eredményesen. 

Amilyen rövid életűek tudnak lenni a pattanásaink, olyan hosszan tartó és mély nyomot hagynak arcbőrünkön. Egy (vagy több) nem kívánt pattanás az arcunk közepén elég zavaró tud lenni, de a csúnya sebhelyek és hegek, amik utána maradnak, még annál is rosszabbak. shutterstock_616637960_1.jpgBár nem létezik olyan varázsszer, amellyel egy szempillantás alatt eltüntethetőek lennének ezek a sebhelyek, mégis több bőrápolási lehetőség közül is választhatsz, amelyekkel a gyulladások nyomán maradt hegek nyomai csökkenthetőek.

Nem csak a nyomkodás a ludas

Az, hogy milyen nyomot hagy bőrödön egy pattanás,  nagyban függ a gyulladás erősségétől, attól, hogy mennyire fertőződött el, de természetesen a bőrtípustól, az öröklött hajlamoktól is. Fontos, hogy ne nyomkodjuk, piszkáljuk a pattanásokat, azonban önmagában ez még nem óv meg a hegektől. Az aknék nyomán így is egyenetlen maradhat a bőrfelszín, és kitágulhatnak a pórusok, pigmentáció, bőr elszíneződés léphet fel. De mit tehetünk ilyenkor?

Helyes arctisztítás

A bőr mélyebb rétegeit is érintő fájdalmas, gyulladt, gennyes csomók gyakrabban hagynak maguk után tartós hegeket. Ha még vannak pattanásaid, de már megjelentek a hegesedés jelei is, első lépésként a bőrt ki kell tisztítani, meg kell nyugtatni. Ha nincsenek gyulladt pattanások, csak a hegektől szeretnénk megszabadulni, akkor is érdemes az arctisztítással kezdeni. A tiszta arcbőr egyik titka a megfelelő és kíméletes arctisztítás és sminkeltávolítás. shutterstock_671141299_1.jpgRendkívül fontos, hogy a napi rutinod része legyen a sminklemosás, hiszen a bőrön maradt smink, és az egész nap a bőrödre rakódott szennyeződés nagyban hozzájárul az eltömődött pórusokhoz, ami akár gyulladáshoz is vezethet. Ezt pedig biztosan te sem akarod. Az esti arctisztításhoz válassz egy gyengéd, holt-tengeri iszapos arctisztító gélt, amely a pórusok mélyéről tisztít és felszínre hozza a szennyeződéseket!

Arcradírozás

Az alapos sminkeltávolítás és az arctisztítás önmagában azonban nem elég, hiszen ezek nem távolítják el az elhalt hámsejteket. A gyulladt pattanások megelőzésének egyik hatásos ellenszere lehet a pórusok tisztán tartása. Erre pedig az egyik legjobb módszer a rendszeres, sejtmegújító bőrradírozás.homemade-exfoliating-facial-scrub.jpgHetente egyszer-kétszer radírozd át az arcbőrödet egy gyengéd bőrradírral! (Ha érzékenyebb a bőröd, elég hetente egyszer!) Így eltávolíthatod arcodról a szennyező anyagokat, megelőzheted a mitesszerek és pattanások megjelenését.

Iszappakolás

A nem túl esztétikus, de annál hatékonyabb holt-tengeri iszappakolás a bőrödön keresztül méregtelenít, miközben elősegíti a bőr teljes megújulását.  iszap.jpgHogyan lehetséges ez? A holt-tengeri iszap extrém magas koncentrációban tartalmazza a Holt-tenger egyedülálló ásványi összetevőit, ezáltal rendkívül mélyen tisztító hatással rendelkezik. Nem csak kiszívja a szennyeződéseket a pórusok mélyéről, de fertőtlenítő hatással is bír, valamint leszárítja a mitesszereket és pattanásokat.

Ha ezeket a szépségápolási praktikákat a napi rutinod részévé teszed, a nem kívánt pattanások megelőzhetőek, és a már kialakult gyulladások nyomai hatékonyan kezelhetőek. Gondoskodj arcbőröd alapos tisztításáról és megfelelő ápolásáról mindennap, hogy a gyulladások nyomán maradt hegek helyett csak az egészséges ragyogás tündököljön arcodon!